Tervezett időpontok

Szerző: priko  //  Kategóriák: mentor

Sziasztok!

Most, hogy lassan (márc 31) lezárul a mentorjelentkezés, eljött az ideje, hogy felkerüljenek a honlapra a kirándulások, előadások időpontjai:
Április 14-e: első kirándulás. Itt a mentorjelöltek összeismerkednek a saját szakjuk többi mentorjelöltjével, csapatépítő játékokat tanulnak egy rövidebb túra keretében, valahol a Budai hegyekben.
a következő három héten: rövidesen lesz doodle-szavazás, hogy melyik délutánok a megfelelőek nektek, hogy előadásokat hallgathassatok a tisztségviselőktől minden fontosabb témában: tanulmányi, szoc, külügy, alapítvány, etc. Minden héten kétszer lesz előadás, de ez a kettő teljesen ugyanaz lesz, szóval csak az egyikre kell jönnöd.
Május 5(-6): második kirándulás. Még folynak az egyeztetések, hogy egy vagy két napos legyen-e. Célja az előadásokon hallottak megerősítése játékos formában, illetve további töménytelen mennyiségű csapatépítő játék tanulása.
A második kirándulás után, egyelőre még határozatlan időpontban:
-mentorteszt: a tavalyinál rövidebb, inkább az alapinformációk (hallgatói jogviszony megszűnése, alaptámogatás részletei, …) ismeretét kéri számon, de azt nagyon.
- szóbeli elbeszélgetés: itt dől el végül, hogy kiből is lesz mentor.
Július vége/augusztus eleje: mentortábor. Ide már csak azok jönnek, akiből tényleg mentor lesz.

És hogy félreértés ne essék, a minimumkövetelmények:
részévétel legalább egy kiránduláson
részvétel legalább két előadáson
sikeres mentorteszt
illetve a szakterületek ragaszkodtak hozzá, hogy legyen egy tanulmányi minimum is (valószínűleg csak a nagyon alapszintű tárgyak megléte), ez is ki fog derülni rövidesen.

mentorkoncepció 1.0

Szerző: priko  //  Kategóriák: mentor

Sziasztok!
Alább olvasható a 2012-es mentorkoncepció tervezete, amit elő fogok terjeszteni a március 21-i Küldöttgyűlésen. Akkor miért is teszem közzé, ha még nincs elfogadva? Hát hogy hozzászóljatok, kérdezzetek, javasoljatok mindenféle olyan dolgot ami szerintetek még kellene bele! A hozzászólásokat, kritikákat a mentorkord@ttkhok.elte.hu-ra írjátok! Csak bátran – elvégre a Ti képzésetekről van szó -,szeretném ha Ti is úgy gondolnátok hogy a sajátotok : )

MENTORKONCEPCIÓ 2012

1., A szervezői csapat
A mentorkoordinátort munkájában egy szervezői csapat segíti. Összetétele: minden szakterületről egy-egy ember. A mentorjelöltség, illetve képviselői vagy tisztségviselői mandátum nem kizáró ok. A szervezői csapatba tartozik Koch Boglárka seniorkoordinátor is, a BGGYK képviseletében.
A szervező csapat szerepe:
a., segíti a mentorkoodinátor munkáját: ha felmerül valamilyen kérdés a mentorrendszerrel kapcsolatban, állást foglal
b., a mentorprogramokon az adott szakterülethez tartozó mentorok csoportját koordinálja
c., a mentorok mentorjelöltek közül történő kiválasztásában segédkezik
d., valamint biztosítja a szakterületek képviseletét, (a., pont)

2., Képzés
A mentorjelöltek egy felkészítő tréning-sorozaton vesznek részt. Ez két kirándulásból, egy előadássorozatból és egy mentortáborból áll. Célja:
- minden, elsőéveseknek fontos információ átadása a mentoroknak – csapatépítés, főként a szakos mentorok közt, illetve ezen keresztül olyan csapatépítő játékok tanulása, mely hasznos lehet akkor amikor elsőévesekből kell egy csapatot kovácsolniuk.
Részletezve:
a., első kirándulás: egy egynapos kirándulás, valahol a Budai hegyekben, célja az, hogy a mentorjelöltek megismerjék egymást, valamint csapatépítő játékok tanulása.
b., előadássorozat:  Magában foglal egy-egy előadást minden fontosabb témából: tanulmányi, szociális, sport, kollégium, külügy, tudomány, esélyegyenlőség, alapítvány, illetve egy kisebb előadás az egyetem, illetve a mentorrendszer történetéről. Ez a TTK HÖK tisztségviselőinek segítségével valósulna meg, három héten keresztül, heti két alkalommal (hétfő-szerda,hétfő-csütörtök vagy kedd-csütörtök), hogy a mentorjelöltek órarendjébe jobban beilleszthető legyen. A jelöltnek legalább két különböző előadáson részt kell vennie.
c., második kirándulás: a kirándulás célja az előadásokon elhangzottak megerősítése. A két kirándulás közül legalább az egyiken kötelező a részvétel.
d., mentortábor: augusztus elején kerül megrendezésre a mentortábor, már kizárólag a szakterületi keretszámnak megfelelően kiválasztott mentorok részvételével. A tábor egyik legfontosabb célja, hogy az egy szakterülethez tartozó mentorok közötti egység, együttműködés a lehető legjobb legyen.

3., Keretszámok:
A szervezői csapat, a Hallgatói Önkormányzat Választmányával együttműködve, minden szakon előre megállapítja a szükséges mentorok számát.

4., Válogatás:
Egy jelölt alkalmasságát mentorteszt dönti el, írásban. Ennek összeállítása, a minimum követelmény megállapítása a szervezői csapat segítségével történik. A teszt megírására két alkalom biztosítandó. Abban az esetben, ha egy szakterületen a tesztek megírása után az alkalmas jelöltek száma nem éri el a mentor-keretszámot, akkor a szakterület külön kérésére a két tesztírási alkalom után biztosítható egy “szóbeli teszt” alkalom. Ezen a felvételin a mentorkoordinátornak, az adott szak szakterületi koordinátorának, illetve a HÖK elnökség egyik tagjának részt kell vennie. A mentorjelölt tesztet kiváltó pótfelvételije csak mindhármuk egyetértése esetén tekinthető sikeresnek. Sikeres mentorteszt, illetve szóbeli pótfelvételi hiányában nem válhat egy jelölt sem mentorrá. Az így kiválaszott mentorjelöltek egy felvételi elbeszélgetésen vesznek részt, melyen a mentorkoordinátor, a megfelelő szakterületi koordinátor, a HÖK elnökség egyik tagja, a gólyatábor főszervezője, és a megfelelő szakterületi segítő felállítja a sorrendet a mentorjelöltek közt, az alábbiak figyelembevételével.
Minimum:
teszt megfelelt
2 előadáson részt vett
legalább az egyik kiránduláson részt vett
tanulmányi minimum: a szakterületek megállapíthatnak egy minimum tanulmányi szintet, amely alatt nem válhat a mentorjelöltből mentor
Pozitív vagy negatív:
kirándulásokon tanúsított aktivitás
a felvételi elbeszélgetés eredménye
Kiegészítés: kiemelten fontos, hogy a mentorok ne csak a gólyatáborban töltsék be szerepüket, hanem utána is. Ezt a kirándulások alatt, és a felvételi beszélgetésen is tudatosítani, erősíteni kell.

5., Minőségbiztosítás
a., A gólyatábor végén egy kisebb kérdőívet kapnak az elsőévesek, melyen értékelhetik mentoruk munkáját, anonim módon.
b., a mentor munkájának végén (=őszi félév vizsgaidőszakának vége) szintén értékelnék őket az elsőévesek, egy online kérdőív formájában.

Üdvözlettel:
Prikoszovich Mihály
Mentokoordinátor
ELTE TTK HÖK
06-30-570-90-23
priko.m@hotmail.com

A mentorkoordinátor jelenti 1.0

Szerző: priko  //  Kategóriák: mentor

Sziasztok!

Az a megtiszteltetés ért, hogy a TTK HÖK Küldöttgyűlése elfogadta a pályázatom, így én lettem az immáron 7. alkalommal elinduló mentorrendszer egyik “főpásztora”. Nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő egy évben vidáman és konstruktívan fogunk tudni együtt dolgozni, és rengeteg jó mentorra bízhatjuk majd rá a 2012-es év gólyáit :) .
A mentorjelentkezés már el is indult ( http://mentor.elte.hu/?page_id=362 ), nagyon örülnék ha minden tavalyi mentor legalább egy alkalmas gólyáját meg tudná győzni, hogy jelentkezzen idén!

Figyeljétek rendszeresen a honlapot, hamarosan újabb információk kerülnek fel az idei kirándulásokról, tréningsorozatról, mentortáborról, egészen pontosan akkor amikor a TTK HÖK Küldöttgyűlése elfogadja az idei mentorkoncepciót, ami március 21-én már biztosan megtörténik! :)

Addig is jelentkezzetek mentornak!

Kérdéseitekkel, észrevételeitekkel pedig keressetek bátran! mentorkord@ttkhok.elte.hu

Üdvözlettel:
Prikoszovich Mihály
újdonsült mentorkoordinátor
06-30-570-90-23
priko.m@hotmail.com

Mentorjelentkezés 2012

Szerző: admin  //  Kategóriák: mentorjelentkezés

Kedves Mentoraspiránsok!

A mentorjelentkezés elkezdődött. Ha úgy gondolod, hogy szívesen pátyolgatnád a jövő félévben az elsősöket, akkor először olvasd el “A rendszerről” c. részt, majd nézd át a “Mentorjelentkezés és felkészítés menete” c. szösszenetet, majd ha ezzel meg vagy, add be a jelentkezésed itt.

A mentorkoncepciót elfogadása után ide és a ttkhok.elte.hu-ra is feltöltjük. (Ez várhatóan a március 14-én fog megtörténni.)

 

Galéria és Fórum

Szerző: Andris  //  Kategóriák: honlap

Sziasztok!

Hosszú idő után sikerült életet lehelni a galériába! Immáron működik az is és várja a jobbnál jobb képeket. A menü alatti galéria gombra kattintva ti is megtekinthetitek a galériát. Persze, hogy van galéria, az még önmagában nagyon kevés. Kelletek Ti is hozzá, hogy feltöltődjön a képeitekkel! Akinek vannak még képei és nem látja a galériában, az ne habozzon, küldje el nekünk. Lehet küldeni Annának, vagy akár Penének is, de legjobb, ha egyenesen nekem külditek: priby88@gmail.com erre az email címre.

És a mentorkoordinátorunk kérésére lett egy fórum is, amit majd ő beüzemel. Egyenlőre csak annyi, hogy a felső menüben elérhető majd a Fórum menüpont alól.