Sziasztok!
Hajdu Vivi vagyok, harmadéves geofizikus hallgató és idén másodszor leszek mentor. A tavalyi év rendkívül pozitív tapasztalatai ösztönöztek ez évben is arra, hogy a szolgálatotokra álljak 🙂 Nagyon szeretek bulizni, de legfőképpen sokat mosolyogni 🙂 Szívesen segítek bármelyik gólyának, és elsődleges célom, hogy mindenki barátra leljen legkésőbb a suli első heteiben, mivel tudom, mennyire fontos ez a beilleszkedéshez és az egyetemünkön való eligazodáshoz 🙂
Jó nyarat, jó rákózást, ja és mindenkinek gratulálok a sikeres felvételihez 🙂
Sziasztok!
Először is hadd gratuláljak ahhoz, hogy az ELTE polgárai lettetek. Remélem, zökkenőmentesen telik majd az első néhány hónap, s hogy ez valóban így legyen,mi,mentorok leszünk a segítségetekre. Jómagam harmadszorra “sietek segítségetekre”. 🙂 Negyedévesként olyan szakmai tapasztalatokra tettem szert, mint például egy doboznyi puska..:D Lekenyerezni is bármikor lelehet, élek-halok a színes, kisvirágos, pillangós cuccokért… A legtöbb rendezvényünkön megtaláltok, ha mégsem, és lenne kérdésetek, emailen (tengerszem90 kukac gmail.com) vagy facebookon is bármikor elérhettek!
Sziasztok! Ladányi Betti vagyok, harmadéves meteorológus hallgató és idén másodszorra leszek mentor. Remélem hasznos segítség lehetek számotokra az első félévben, de a későbbiekben is szívesen segítek, persze, ha tudok. 😀 Magamról annyit, hogy nagyon szeretek sportolni, jelenleg falmászás és zumba edzésekre járok. Eléggé ritkán járok el bulizni. Szeretek olvasni, filmet nézni és aludni. Szeretem az állatokat és a finomabbnál finomabb édességeket 🙂 Remélem Ti is jól fogjátok érezni magatokat az egyetemen !!! 🙂
Sziasztok!
Harmadéves geológus növendék leszek idén, aki szereti a művészeteket, a könyveket, a jó társaságot, a vidámságot. Szívesen hallgatom meg más emberek problémáit és igyekszem segíteni rajtuk. Szóval ha bármiféle kérdésetek adódik, rám bizton számíthattok. Bódvarákón (vagy beiratozáson) majd találkozunk egy üveg bor mellett! 😉
Sziasztok!
Bizonyára, ha ezt olvasod, az ELTE polgára lettél, így gólyaként rengeteg kihívás áll előtted. Én és a többi mentor megpróbáljuk megkönnyíteni az első félévedet, hogy ne legyen semmi problémád, se az órákkal, a tanulással, vagy éppen az egyetemi közösségi élet terén. 🙂 Én másodéves földtudós hallgató vagyok, térképész szakirányon. Aki már esetleg most tudná (ahogy én is anno), hogy erre a szakirányra szeretne jönni, nyugodtan kérdezgessen majd az első hetektől kezdve, szívesen segítek. Elég messze lakom az egyetemtől és az első évben kollégiumot sem kaptam, így albérletben kellett lennem, de mostmár szerencsére nem így van. Akinek sikerül felvételt nyernie a NUK-ba, az ott is megtalál egy másik földtudós mentortársammal együtt. És biztatom, hogy találjon is meg, ha kérdése van! 🙂 A többiek pedig majd megtalálnak facebookon például. Biztosíthatlak – ha Te is szeretnéd -, életed legjobb évei következnek itt az ELTÉ-n! 😉
Sáfrán Evelin
Sáfrán Evelin vagyok, harmadéves, mosolygós, nagyszájú, életvidám földtudományis. Idén másodszorra leszek mentor. A legtöbbször megtaláltok az egyetemen a jellegzetes mentorpárommal együtt (Barancsuk Ádám). Sulin belül jobb esetben az előadótermekben vagy kávéautomatáknál tartózkodom, azon kívül pedig a KCSSK-ban. Szeretem a társaságot, az egyetemi életet és a gólyákat… és persze, ha sokat kérdeznek! 🙂 Elértek akár emailben (safranevi@gmail.com), akár facebookon is, keressetek bátran a kérdéseitekkel. 🙂
Ahoy! Skobrák Tibor vagyok, Tibi, de ha páran Légiósnak szólítanak, ne lepődj meg! Másodéves földtudományis vagyok csillagász szakirányon. A Nagytétényi Úti Koliban lakom. Aranyos, humoros, jófej, szép, kedves, okos, bátor vagyok de a szerénységemre vagyok a legbüszkébb. 🙂 Kedvenc mértékegységem a SÖR. A rólam készült képeknek és a velem kapcsolatos sztoriknak nem kell mindig hinni, de ha mégis ijesztőnek tűnnék, megnyugtathatlak, hogy amikor kell, tudok komoly is lenni. Ha segítségre szorultok, vagy bármi kérdésetek van, nyugodtan írjatok a “skobijunior kukuc gmail pont com” címre, vagy akár fészbúkon is elérhettek!
Sziasztok! Szabó Marci vagyok, másodéves térképész és geoinformatikás hallgató. Idén először töltöm be ezt a tisztséget és igyekszek mindenkinek segíteni, megkönnyíteni a dolgát a beilleszkedésben. Emellett A Szakterületünk munkáját segítem és saját szakállunkra egyik évfolyamtársammal, kirándulásokat szervezünk a környék hegynek nevezett csöppnyi dobjaira(Börzsöny, Pilis…) Az egyetemen általában elérhető vagyok és nem csak előadásokon (nálunk lehet felvenni a beac illetve kocka kurzust, ez emelt szintű képzést jelent, előfeltétele a sör… :P). Ha bármilyen kérdésed, gondod vagy panaszod van fordulj hozzám bizalommal! 🙂
Sziasztok! Reni vagyok, gyakorlatilag túl vagyok a BSc-n geológia szakirányon, kivéve egy szakdolgozatot meg egy záróvizsgát. Szeretem a vodkát, az ásványokat, a madarakat és a kihívásokat. Harmadjára vagyok mentor, Bódvarákón megtaláltok a narancs csapatban, és ha megszomjaztok, a büfében a pult mögött (: METÁL!!XD