Földrajzos mentorok 2019

Magyari Sándor István

Szervusztok!

Magyari Sándor vagyok, harmadéves földrajz alapszakos hallgató, második alkalommal mentor. Környezet- és tájföldrajz szakirányt választottam, ezzel összhangban inkább természetföldrajzi érdeklődésű vagyok, de igazából a földrajz minden megnyilvánulását imádom.

Nyugodtan fordulhattok hozzám bármilyen kérdéssel, problémával, vagy ha egy jó beszélgetésre vágytok. Járatos vagyok a kollégiumi ügyintézésben is, főleg a szakkollégiumok terén. Ezen kívül nagyon szeretek sportolni, a túrázástól az országúti kerékpáron át a teniszig bármire vevő vagyok.

Saját mentoraim jó példáját követve jelentkeztem, hogy segíthessek Nektek az akklimatizálódás folyamatában, épp ezért remélem, hogy minél többőtökkel találkozhatok majd a különböző gólyarendezvényeken, főleg a gólyatáborban Varbócon, amit csak ajánlani tudok mindenkinek.

Addig is kellemes nyári szünetet Nektek! 🙂

 

Takács Alex

Sziasztok!

Takács Alex vagyok, földrajzos mentor. Második évemet kezdem itt meg a TTK-n és azon fogok ügyködni, hogy minél könnyebb legyen számotokra beilleszkedni az egyetemi környezetbe. Bármilyen kérdésetek van, nyugodtan keressetek fel és együtt megoldjuk a felmerülő problémákat.

Inkább a társadalomföldrajz felé húz a szívem, de ha szükségetek van rá természetesen természetföldrajzi témákban is igyekszem a segítségetekre lenni. Szeretek sportolni, focizni, röplabdázni, pingpongozni, csocsózni…. De nem is húznám tovább a szót. Gyertek el a Gólya-Mentor Talira, illetve a Gólyatáborba is és ismerjük meg egymást személyesen is! 🙂

Üdv, Alex

 

Tuza Benedek

Sziasztok!
Tuza Benedek vagyok, harmadéves földrajzos hallgató, idén másodjára mentor. Megszállott városkutató, house és hardstyle fanboi, valamint Real Madrid-drukker vagyok.
Még mindig emlékszem arra, hogy az első félév a mentoraim segítsége nélkül közel elképzelhetetlen lett volna, így idén is csatasorba állítom tudásomat, az évek során felhalmozott tapasztalataimat – hogy Nektek könnyebb legyen felvenni az egyetem ritmusát, megszokni a merőben új rendszert.
Szinte 0-24 elérhető vagyok, épp ezért ne habozzatok, ha azonnali választ vártok a kérdésetekre!;) Továbbá tagja vagyok a TTK HÖK tisztségviselői gárdájának (mint kommunikációs referens), így már hosszú ideje belülről is szemlélem az Egyetem és a Kar működését, a döntéshozatalok menetét. Irányuljon tanulmányi, szociális, közéleti, szervezeti, sporttal vagy egyebekkel kapcsolatos dolgokra a kérdés – legjobb tudásom szerint igyekszem azt megválaszolni; kb. 2 percen belül.
Találkozzunk először a Gólya-Mentor Találkozón, majd a Gólyatáborban, mely életetek meghatározó élménye lehet, semmiképp sem érdemes kihagyni! Nyugodt szívvel keressetek Facebookon, illetve a tuza.benedek@mentor.elte.hu címen.

Love, Ben

 

Vajdovich Noémi

Hali mindenkinek!

Vajdovich Noémi (Nonó) vagyok, másodéves földrajzos hallgató, (szeptembertől) regionális elemző szakirányon.

Először is szeretnék minden gólyának gratulálni, hogy felvételt nyert a Tétékás gólyafészekbe. Azt gondolom, hogy élete legjobb döntését hozta azzal, hogy idejött, és remélem mindenki megtalálja majd a saját helyét a közösségben, ahogyan az elmúlt évben én is.

Én tavaly augusztusban kezdtem belecsöppeni az egyetemi élet pezsgő vérkeringésébe, pontosan olyan félénk és bizonytalan gólyaként, mint ahogyan most Ti lehettek.

Akkor az összes elsőéves közül -azt hiszem- én faggattam mentoraimat a legtöbbet az egyetemmel kapcsolatban. Azon kívül, hogy testvéri szintű kötelék alakult ki közöttünk, rengeteg  plusz segítséget is kaptam tőlük, így aztán (az ő jótanácsaikkal élve) nagy előnnyel indíthattam az egyetemet.

“Exgólyaként” és friss mentorként pontosan tisztában vagyok vele, hogy mennyire hasznosak lehetnek azok a kérdések, amik ilyenkor felmerülnek bennetek. Ezért is bíztatok mindenkit arra, hogy keressen engem (vagy mentortársamat) bármilyen ügyben, mert kis idő alatt nagyon sokat lehet tanulni belőlük, 

(legyen az akármi: ösztöndíjak. tantárgyak, neptun, szakirány, koli, gt, csapatfelosztás, gmt, bulik stb.)…nem beszélve arról, hogy eközben jobban megismerhetjük egymást.

Amit ajánlani tudok még Nektek, hogy gyertek a Gólya-Mentor Talira és a GT-be! ELTEkintve attól, hogy ezek az élmények életetek meghatározó eseményei lehetnek (akárcsak nekem voltak tavaly), sokkal jobb úgy indítani az évet, hogy tudjátok, kik lesznek az évfolyamtársaitok és a mentoraitok.

Nagyon várom, hogy megismerjelek benneteket, tali leghamarabb

a B épületben, GMT-n, ha nem akkor Varbócon!

Sok szeretettel puszil,

leendő mentoranyátok

Nonó

 

Varga Barbara

Sziasztok!

Varga Barbara vagyok. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem. Jelenleg az ELTE TTK másod éves földrajz szakos hallgatója vagyok. A földrajznak főként a természettudományos része érdekel és ennek megfelelően specializálódtam. Azért döntöttem úgy hogy mentor leszek mert én is sok segítséget kaptam egykori mentoraimtól.

Most hogy felvételt nyertetek az egyetemre sok új élmény fog titeket érni ezért mi a mentortársaimmal azon fogunk fáradozni hogy megkönnyebbítsük a beilleszkedéseteket az egyetemi létbe. Legyen szó gólyatáborról, tárgyfelvételről, kollégiumról vagy bármiről. Bátran zaklassatok minket!

Magamról még pár gondolat: Természettudományos érdeklődésem még Általános iskolába alakult ki, bár pár éve ha megkérdezik tőlem hogy az ELTE TTK-n fogok kikötni valószínűleg csúnyán kinevetem 😀 Szabadidőmben olvasok, zenét hallgatok, bulizok, fesztiválozok. Na jó inkább csak bulizok meg fesztiválozok 😀 Kedvenc alkoholom a sör. A sport minden megnyilvánulását szeretem. Főként az atlétikát (én is atléta voltam) kosárlabdát, szertornát. A magyar első osztályú kosárlabdát napi szinten követem, kedvenc csapatom a Körmendi MTE (kb 10 éve járok meccsre). 

Szeretet és béke

Barbi