Fizikus mentorok 2011

Dologh Bence

Dologh Bence vagyok, harmadéves fizikus hallgató, elméleti fizikus szakirányon. Ez már a második évem lesz mentorként, sok tapasztalatot szereztem, és szívesen segítek bármelyik gólyának.

Enyingi Vera

Enyingi Vera Atala vagyok, másodéves fizikus, jelenleg az EHB programfelelőse, és mentor is egyben. Kollégista vagyok a TTNY koliban (NUK), így ha kollégiumi jelentkezéssel, vagy szoctámmal kapcsolatos kérdésed van, megpróbálok segíteni. A legfontosabb: ha valamit nem tudsz, tudd meg, hol és kitől kell kérdezni!

Farkas Noémi

Farkas Noémi vagyok, fizika-matek szakirányos tanárjelölt. Ez lesz a második évem az egyetemen, így először mentorkodom. Nagyon szeretem a fizika szakot, a programokat, a közösségi szellemet. Szeretnék segíteni az első félév nehézségeinek megoldásában a tárgyfelvételtől a szoctám leadásán át, egészen a csütörtök esti bulik megtalálásáig!

Jófejű Anikó

Jófejű Anikó vagyok harmadéves fizika-matematika tanár szakirányos hallgató. Másodszorra vagyok mentor és próbálom segíteni a gólyákat az egyetemi életük első lépéseiben. Emellett a Magyar Fizikushallgatók Egyesületében tevékenykedem, ahol az ELTE Helyi Bizottság elnöki posztját töltöm be. Forduljatok hozzám bátran, megpróbálok segíteni az egyetemi élet ügyes-bajos dolgaiban. Ha épp nem az egyetemen vagyok, akkor zenével szoktam kikapcsolódni.

Kovács Olivér

Kovács Olivér vagyok, fizika szakos mentor. Kémia minor tanári szakirányon vagyok. Aktív tagja vagyok a Tanulmányi Csoportnak, ezért a tantervi vagy tanulmányi dolgokban is bátran fordulhattok hozzám.

Kőfaragó Mónika

Kőfaragó Móni vagyok, most leszek elsőéves fizikus MSc szakon, amin belül a részecskefizika áll hozzám legközelebb. Idén második éve próbálok minden hozzám forduló gólyának mentorként segíteni.

Marczis István

Marczis István (Sityu) vagyok, harmadéves, csillagász szakirányos fizikushallgató. Másodjára leszek mentor, ezért reményeim szerint már mindenre felkészült vagyok, bár biztos vagyok benne, hogy meg fogtok tudni lepni. Találkozunk a gólyatáborban!

Perger Krisztina

Harmadéves csillagász szakirányos fizikushallgató vagyok, legkedveltebb témaköreim a fekete lyukak és a kozmológia. Az ELTE cheerleadercsapatának alapító tagja vagyok, és idén először vagyok mentor.

Radnai Tamás

Radnai Tamás vagyok, elsőéves fizika tanári MA-s hallgató. Harmadik éve töltöm be a Mafihe rendszergazdai posztját, és második éve az EHB pólóiért felelek. A HÖK-ben 2 éve vagyok képviselő és mentor. Az egyetemen kívül szeretek sakkozni, focizni és úgy általában sportolni.

Tóth Ágnes

Tóth Ágnes vagyok harmadéves fizika szakos hallgató. Lelkesen készülök, hogy jó fizika-matek tanár lehessek a jövőben. Alapvető előfordulási helyem az egyetem és a Nagytétényi koli, de azért bármelyik jó bulin is könnyen összefuthatunk. Nyugodtan keressetek meg bármilyen problémával e-mailben, vagy csak írjatok rám facebookon.

Tóth Zsolt

Tóth Zsolt vagyok, idén harmadik éve mentor. A biológiai fizika tanszéken írom a diplomamunkámat, és a Mafigyelőnek hasábjai közt próbálok rendet tenni főszerkesztőként. Szerveztem már gólyatábort és minden jó bulin ott a helyem. Jól kiismerem magam az egyetem útvesztőiben, bármikor nyugodtan fordulj hozzám bizalommal.