Sziasztok!
Regi vagyok, biológus hallgató (meglepő :D) és harmadjára mentor. 😉
Emlékszem, amikor felvettek, fogalmam sem volt, mihez fogok kezdeni, nem tudtam, hogyan álljak neki ennek az egésznek. Honnan fogom megtudni, hogyan kell a tárgyaimat felvennem? Hány kreditet kell összegyűjtenem egy évben? Milyen ösztöndíjakra tudok pályázni?
Azt hittem, hogy mindezt egyedül kell majd megoldanom, vállalva a kockázatot, hogy valamiről lemaradok, vagy valami nagy hülyeséget csinálok. Szerencsére ez nem így van! A mentorok, köztük én is, azért vagyunk, hogy ezekben és még rengeteg más dologban segítsünk benneteket.
A lényeg: BÁRMIBEN szívesen segítek, írjatok facebookon, vagy a berkoregi@gmail.com mailcímre. A hobbimmá vált a válaszolgatás és bonyolult ügyek megoldása, úgyhogy ha valaki kérdez, annak nagyon fogok örülni! Az előző évek tapasztalatai alapján főleg állíthatom, hogy jobb mindent megkérdezni, mint utólag a tüzet oltogatni! 😉
Már alig várom, hogy találkozzunk, Bódvarákóig egy percet sem alszom! 😀
Sziasztok!
Rita vagyok, szeptembertől másodéves biológushallgató és idén először mentor. Segítőkész, pörgős emberkének tartom magam, benne vagyok minden jó programban, buliban. Keressetek nyugodtan bármilyen kérdéssel/kéréssel legyen az tanulmányi, Neptunnal kapcsolatos vagy egyéb fontos, mint hogy hol a legolcsóbb a sör. Elérhettek akár face-en, személyesen vagy postagalamb útján. 🙂 Bízom benne, hogy Nektek is legalább annyira fog tetszeni az egyetemi élet és a szak, mint nekem, szerintem a legjobb helyre jöttetek. 🙂 Remélem már Bódvarákón megismerhetjük egymást! 🙂
Kedves gólyákok!
Én is üdvözöllek titeket szakunkon! Nem kis fába vágtátok a fejszét, de ezzel együtt izgalmakkal, eseményekkel teli utat fogtok megtenni itt, mire frissen érettségizett diákokból jóreményű biológusnövendékekké váltok!
Ebben leszünk mi, mentoraitok a segítségetekre: bármelyikünkhöz fordulhattok gondjaitokkal,naprakész infókért, útmutatásért, vagy akár csak bátorításért; segíteni fogunk, hogy megtaláljátok a helyetek az egyetemi élet kuszaságában.
Végzős BSc hallgatóként szívesen megosztom veletek tapasztalataimat, rálátásomat, jó tanácsaimat, akármilyen téren – az ügyintézés bonyodalmaitól a tanulmányi praktikákon át, akár a budapesti kocsmák összehasonlításáig!
Sziasztok Gólyákok!
Dorka vagyok, harmadéves biológushallgató. Üdvözöllek titeket az ELTE-n 🙂
Először is szeretnék gratulálni a sikeres feltételihez. Szerintem nagyon jó helyre kerültetek, de a kezdet itt sem lesz egyszerű, sok nehézséggel kell majd szembesülnötök szeptemberben (tárgyfelvétel – ájlávneptun –, kritériumdolgozatok, költözködés, stb…) Gólyaként én is átmentem ezeken, és jól megizzasztottam a mentoromat, szóval ne kíméljetek 🙂
Ha úgy gondoljátok, bármiben a segítségetekre lehetek, legyen az hivatalos vagy magánügy, apróság vagy élet-halál kérdése, keressetek bátran 🙂
Remélem, mihamarabb találkozunk (itt a Gólyatábor reklámhelye)! Addig is puszi-pacsi 🙂
Sziasztok!
Virág vagyok, másodéves biológus hallgató. Emlékszem, amikor felvettek az ELTE Biológia szakára, máris komolyabb nehézségekbe ütköztem, pedig az egyetem még el sem kezdődött. Szerencsére már ekkor volt kihez fordulnom, a mentorom rögtön a segítségemre sietett, és azóta is mindenben számíthatok rá. Ezért vagyunk mi mentorok, hogy bármilyen kérdéssel fordulhassatok hozzánk, legyen szó tanulmányi ügyekről, a rettegett Neptun rejtelmeiről, vagy a legjobb bulihelyek felkutatásáról! 😀 Az egyetem teljesen más, mint a gimnázium, de itt sem vagytok magatokra utalva, Ha bármilyen kérdésetek van, keressetek a Facebookon, e-mailben, vagy akár személyesen. 🙂 Nemsokára találkozunk!
Sziasztok!
Andi vagyok, másodéves- biológushallgató. Nagyon örülök, hogy ti is a bioszt választottátok, és nagyon-nagyon várom, hogy végre megismerjük egymást :D.
Tudom, nagy változás az egyetemi élet a középsulihoz képest, és kell egy kis idő és segítség, hogy belerázódjatok, de nem kell megijedni, mi mentorok azért vagyunk, hogy bármilyen elképesztően nagy hülyeségnek tűnő kérdést, kérést a lehető legjobban megválaszoljunk, teljesítsünk. Legyen az tantárgyfelvétel, NEPTUN, vizsgaidőszak, semmi sem fog ki rajtunk :D. Nem mellesleg, teljes erőnkkel azon leszünk, hogy a tanulmányi problémák mellett segítsünk abban, hogy minél jobb csapat kovácsolódjon össze a nemcsak a gólyatáborban, hanem utána is.
Ha bármi kérdésetek lenne, nyugodtan írjatok, hívjatok, küldjetek postagalambot, vagy amit jónak láttok 0-24-ben bármikor 🙂
Sziasztok!
Reéb Zsófi vagyok, biológushallgató, idén másodszor mentor. Mivel szeretném, ha az elkövetkezendő években nektek sikerülne elkerülni azokat – az egyébként kellő információval könnyen kiküszöbölhető – buktatókat, amiken mi már átverekedtük magunkat, nyugodtan forduljatok hozzánk minden problémátokkal és bizonytalanságotokkal, de ha nem tudjátok hol a legolcsóbb a sör, abban is szívesen segítünk! 🙂 Határon túli hallgatóként sikerült belekóstolnom a papírmunka kevésbé habos oldalába is, így efféle gondokkal is bátran kereshettek!
Az ELTE falain kívül általános iskolások tanulmányait egyengetem, gyengéim az irodalom, a jazz, a népzene és a szépbeszéd, de bármikor kapható vagyok egy kiadós balkán mulatásra is! 😀
Üdv a csapatban, alig várom, hogy találkozzunk!
reebzs@gmail.com
06-20-385-10-21
https://www.facebook.com/reebzs
Sziasztok!
Alexa vagyok, szeptembertől harmadéves biológushallgató és elsőéves mentor!
Üdvözöllek az ELTE-n titeket! A következő években én leszek a Ti idegenvezetőtök, akihez bármikor bármilyen kérdéssel fordulhattok majd.
Az egyetemi élet egyaránt tartogat felejthetetlen élményeket és olyan akadályokat, amik miatt legszívesebben feladnátok az egészet.
Nekünk mentoroknak az a dolgunk, hogy segítsünk benneteket minden helyzetben, osztozzunk a vidám és a szomorú pillanatokban is. Mi fogunk hatalmas bulikat szervezni, segítünk tanulni, válaszolunk minden kérdésetekre.
Mi leszünk a ti mentoraitok, barátaitok, őrangyalaitok, akik könnyebbé teszik számotokra ezt az elkövetkezendő néhány évet.
Ha bármilyen kérdésetek lenne, már most is nyugodtan keressetek meg Facebookon! 🙂
Halihó!
Gréti vagyok, harmadéves biológushallgató. Szeptembertől először vágok bele a mentorkodás legmélyebb bugyraiba, de ennél nagyobb lelkesedéssel várlak Titeket, kis gólyáim! Az elmúlt éveimben sikerült sok-sok pozitív és negatív tapasztalatot felhalmoznom, amik csak arra várnak, hogy a Ti tudásotokat is gyarapíthassák!
Miért nem teljesíti a parancsod a Neptun? Hol van a terem? Hol lehet egy jót bulizni/teázni/sütizni? Hogyisműködikazamicsoda??!?!?! Bármilyen kérdésetek van, a válasz én és mentortársaim vagyunk!
Azt ajánlom nektek, hogy amennyiben lehetőségetek van rá, mindenképp gyertek el a gólyatáborba, mert a hatalmas-extra-giga-mega bulikon felül megtudhattok néhány fontos infót is, például az egyetem működéséről. JÓ-JÓ NEM KELL TOLONGANI! , tudom, hogy ez a része a legkevésbé érdekes a számotokra egyelőre 😀 A lényeg az, hogy én itt leszek veletek, és segítek mindenben, fogom a fezeteket, ne féljetek kérdezni, nálam nincs cikis téma!
Várlak titeket, Kicsi Gólyáim! 🙂
Sziaztok!
Luca vagyok, másodéves biológushallgató, először mentor. Szeptembertől akár személyesen, addig meg a különböző elektronikus felületeken érhettek el 24/7 kérdéseitekkel, legyen szó közös ivásról, városjárásról, adminisztrációs problémákról, vagy hiányos jegyzetekről. Igyekszem az egyetemi tanulmányokat épp úgy kimaxolni, mint a legolcsóbb és legjobb szórakozóhelyek felkutatását, illetve az új emberek megismerését.Forduljatok hozzám nyugodtan akár ilyen, akár egyéb (lehetetlen) ügyben!
És bár a csapatmunka az, mikor “egy csomó ember azt csinálja amit én mondok”, mi, a dementoraitok tényleg azért vagyunk hogy még jobbá és egyszerűbbé tegyük ezt a felejthetetlen időszakot nektek. Rákón találkozunk 🙂