Bármilyen levelet kiküldök majd mentorlistára, ami tényleges információ tartalommal rendelkezik, azt kirakom a honlapra is. Biztos vannak még olyanok, akik utólag adják be a jelentkezésüket, itt tudnak informálódni, ha lemaradtak még róla.
Íme tehát az első levél: 🙂
"Sziasztok! A következő hónapokban elindultok a mentorrá válás „rögös” útján. Ezt a rögös utat szeretném előttetek megvilágítani. :) A következő hetekben 3 alkalomból álló tréning sorozaton vesztek részt , ahol interaktív, adott esetben kötetlenebb keretek között sajátíthatjátok el a szükséges tudnivalókat, hogy a legfelkészültebben vezethessétek leendő gólyáitokat az első pár hónapban. Az első alkalom-pár : Március 16. szerda és 18. péntek 18:00 - itt az esélyegyenlőségről, a Hallgatói Alapítványról és a kommunikációs szekcióról hallhatjátok a szükséges információkat. Ezt követően március 19-én szombaton a 2011-es mentorrendszer első csapatépítő kirándulása kerül megrendezésre, amelynek egyik célja a mentorok közötti csapatépítés, illetve azon játékok, foglalkozások elsajátítása, amellyel a mentorok maguk is jó csoportvezetőkké válhatnak. Március 29. kedd és 31. csütörtök 18:00 - ekkor a sport, a szociális és a külügyi témákról lesz szó. Április 12. kedd és 14. csütörtök 18:00 Ahol az utolsó előadáson elsajátítjátok a legfontosabb ismereteket a kollégiumi és tanulmányi témákban, illetve meghallgatjátok egyetemünk és a mentorrendszer történetét. Az április 16 - 17-ei hétvégén kerül sor egy 2 napos kirándulásra amelynek célja, hogy az előadásokon elhangzottakat megerősítsük bennetek, főként játékos feladatokon keresztül. Az utolsó előadást követő két - három hétben a szakos részek kerülnek előtérbe ekkor lesznek megtartva a szakterületi előadások (erröl bövebb tájékoztatást a SZACSKOktól kaptok )és ezekben a hetekben kerülhet sor szakterületi elbeszélgetésekre, ahol alaposabban megismerkedhetsz a szakterületi koordinátoroddal. Májusban vár rátok az első igazi próbatétel , a mentorteszt, ennek eredményessége rendkívül fontos a továbbiakhoz. A teszt után derül ki, hogy kiből lesz mentor. Ebbe a döntésbe nagyban beleszámít a teszten való helytállásotok és a kirándulásokon mutatott aktivitásotok, kreativitásotok. Május utolsó hetében kiválasztom a leendő mentorokat akiknek végső felkészítésére az augusztus elején esedékes mentortáborban kerül sor. Ennek célja a gólyatáborokra való felkészülés, csapatjátékok tanulása , mentorpárok összecsiszolódása, GT-k szerint a szakok együttműködésének fejlesztése. A kirándulásokon és az előadásokon a részvétel kötelező, nagyon nyomós indokkal kimentés kérhető a mentorkord@ttkhok.elte.hu címen, tőlem. üdv, Anna -- Kard Anna ELTE TTK HÖK Mentorkoordinátor mentorkord@ttkhok.elte.hu"