
Csontos Katalin – csontos.katalinveronika@mentor.elte.hu
Hát sziasztok!
Először is gratulálok nektek a sikeres felvételihez, egyben köszöntelek benneteket itt, az Eltén!
Csontos Kata vagyok, harmadéves földtudós geológus hallgató.
Mi, mentorok azért vagyunk, hogy utat mutassunk nektek ebben az ismeretlen világban amibe most belecsöppentetek, különösen most, hogy egyéb akadályok is nehezítik az egyetemi életet. El sem hiszitek, mennyi hasznos tipp lapul a tarsolyunkban: jegyzetek online gyűjteményének egész tömkelege, minden professzorról részletes jellemrajz, sőőt talán még egy-két vizsgakérdésről is lehetnek sejtéseink…
De nem csak a tanulással kapcsolatos dolgokban tudunk segíteni nektek (bár természetesen az az első ugye?:D) hanem az egyetemi közélet berkeiben is elkalauzolunk benneteket, legyen szó akár arról, hogy milyen sportlehetőségeitek vannak az Eltén, akár arról, hogy milyen kedves kis vendéglátóipari egységek vannak egyetemünk közvetlen közelében vagy akár csak annyi, hogy hol lehet egy jót chillelni a környéken.
Magamról elég annyi, hogy jófej/kedves/aranyos/okos stb. vagyok (szerintem legalábbis). Mélyebben majd úgyis megismertek, hiszen rengeteget fogunk segíteni nektek!
Végezetül csak annyit, hogy bármikor, bármilyen kérdés felmerül bennetek, keressetek bizalommal (akár engem, akár bármelyik másik mentort) facebookon (https://www.facebook.com/csontosk99), emailben, személyesen vagy akárhol.
Bármilyen butaságnak is tűnik, ne tartsd magadban!
Nemsokára találkozunk, addig is puszi-pacsi:)
Kata

Fritz Petra – fritz.petra@mentor.elte.hu
Halihóó kedves Gólyák!
Naagy gratuláció, amiért felvételt nyertetek csodás egyetemünkre, jobb helyen nem is lehetnétek. De tényleg!
Én Fritz Petra vagyok, másodéves földtudós hallgató, meteorológia specializáción. Minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy megkönnyítsem majd számotokra az egyetemen töltött első hónapokat, hiszen tisztán emlékszem, hogy mennyire jól jött nekem is anno mentoraim segítsége.
Magamról annyit, hogy nagyon szeretek utazni, kirándulni és a barátaimmal lenni. Mindig nyitott vagyok új, izgalmas, kissé őrült dolgokban való részvételre is.
Nyugodtan fordulhattok hozzám (és mentortársaimhoz egyaránt), bármi kérdésetek van, akkor is ha az apróságnak tűnik. Megtaláltok facebookon, de kereshettek személyesen is. Bármikor szívesen válaszolok kérdéseitekre, legyen szó akár tanulásról, vizsgákról, Neptunról, egyetemi életről vagy általában tényleg bármiről.
Mentorpárommal, Krisztivel igyekezni fogunk minél több közös programot szervezni nektek, hiszen a barátok az egyik -ha nem a legeslegfontosabb alappillérei az egyetemen töltött időszaknak. 😊
Alig várom, hogy találkozzunk!
Puszi, Petra :*

Glück Krisztina – gluck.krisztina@mentor.elte.hu
Üdvözletem minden Gólyának!
Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a sikeres felvételihez az egyetemünkre.
Akár idén érettségiztél, akár tanulással, munkával vagy bármi mással töltötted 2020 tavaszát, valószínűleg mögötted sem életed legfelhőtlenebb időszaka áll.
De aggodalomra semmi ok, hiszen egy nagy csapat segítőkész, értetek dolgozó, a ti beilleszkedéseteket megkönnyítő és szórakozásra, bulizásra bármikor vevő és invitáló közösség vár rátok a TTK-n. Ezek vagyunk többek közt mi, a mentoraitok.
Én Glück Krisztina vagyok, másodéves földtudós hallgató meteorológia szakirányon, emellett az ELTE Bolyai Szakkollégiumának tagja.
A mentortársammal, Petrával együtt fogunk kalauzolni Titeket az egyetem és remélhetőleg Budapest vendéglátóipari egységeinek útvesztőjében.
Joggal feltételezhetitek, hogy a bemutatkozásba idővel belejön az ember. Nos, nálam ez valahogy nem így működik, de azért pár szó magamról: kicsit társas- és sorozatfüggő vagyok, kicsit őrült, kicsit geek, (nem is olyan) kicsit partifanatik, és nagyon-nagyon a Ti mentorotok!
Már alig várom, hogy találkozzunk személyesen, de addig is bármilyen témában, bármilyen kérdéssel keressetek nyugodtan!
További jó pihenést, csodálatos nyarat!
Puszi, Kriszti

Mezei Máté – mezei.matemark@mentor.elte.hu
Kedves Földtudós Gólyák!
Köszöntelek Benneteket az ELTE TTK-n.
Engem Mezei Máténak hívnak és harmadéves vagyok a szakon, geológia specializáción. 21 éves elmúltam és Sülysápon élek (nagyon ismert hely, remélem valaki tudja hol van :D). Szeretek túrázni, sok-sok labdajátékot játszani, olvasni, bicajozni meg úgy kb. mindent. Magamról még annyit, hogy őszintének, megbízhatónak és segítőkésznek tartom magamat, szóval nyugodtan keressetek, ha bármi kérdésetek lenne.
Miért is akartam mentor lenni? Nos, engem alapvetően az motivált, mit kaptam 2 évvel ezelőtt az akkori mentoraimtól, akik egyrészt bevezettek az egyetemi élet sűrűjébe (bulik, programok, esti kártyázások), ezzel egy új közeget, társaságot ismert meg az ember, másrészt pedig egész féléven át segítettek tanulmányi és egyéb nehézséget okozó feladatok, problémák megoldásában. Annyi törődést, odafigyelést és segítséget kaptam tőlük, hogy úgy gondoltam nekem is ezt a pozitív és meghatározó élményt kell átadnom Nektek és szívesen is teszem. Mert nekünk mentoroknak az a feladatunk, hogy Ti, gördülékenyen beilleszkedjetek és felvegyétek az egyetem ritmusát, mert alapvetően más kávéház, mint a gimi. Szóval aggodalomra semmi ok, hiszen a társaimmal a lehető legjobb és legmegbízhatóbb kezekben vagytok, és mindig számíthattok ránk!!(:
Remélhetőleg nem a képernyők előtt ülve fogunk találkozni, a félév kezdetén. Alig várom, hogy megismerjelek Titeket és a Mentorotok legyek!!

Orbán Benjámin – orban.benjamin@mentor.elte.hu
Sziasztok!
Orbán Benjámin vagyok, másodéves földtudós, térképész hallgató.
Először is gratulálok nektek a sikeres felvételihez, de itt még nem érnek véget a kalandok.
A középiskola után nagy változás lesz az egyetem az életetekben, először kóstoltok bele az úgymond „nagyvilágba”. És mi mentorok azért vagyunk, hogy ne tévedjetek el a felsőoktatás útvesztőjében. Ha van valamilyen kérdésetek, nyugodtan forduljatok hozzám és mentortársaimhoz, szívesen válaszolunk nektek. De ha csak egy kötetlen beszélgetést szeretnétek egy-két erjesztett, szénsavas gabonaital mellett, arra is vevők vagyunk. Azért vagyunk, hogy legyen egy biztos támaszotok, így igyekszek majd én is segítségetekre lenni!