Fizikus mentorok 2014

10578357_760748277281917_976190037_nGál Veronika

Sziasztok!

Veronika vagyok, szeptembertől negyed éves, fizika-matematika tanári szakirányos hallgató. Mivel nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, így idén már másodjára leszek mentor.

Szeretem ha zajlik körülöttem az élet, ha segíthetek, úgyhogy minden problémátokkal nyugodtan fordulhattok hozzám. Szabadidőmben örülök, ha élek, olvasok, sorozatot nézek, főzök, zenét hallgatok, jógázok. Kicsit bohókás, vidám és állatmániás vagyok, rajongok a madarakért, szóval, ha velem sétáltok, ne lepődjetek meg, ha random örülök egy szarkának 😀 .

A fizikusok általában furcsa állatok, ezért is szeretem ezt a társaságot annyira. Mindenkinek helyén van a szíve, és mindenki segít a másiknak. Egy jó nagycsalád, tele bátyókkal, és nővérkékkel.

De majd ezt mind megláthatjátok, ha eljöttök a gólyatáborba! 🙂

anikóJófejű Anikó

Jófejű Anikó vagyok, fizika-matematika tanár MA-n másodéves hallgató. Immáron negyedszer leszek mentor és idén is szeretnék segíteni a gólyáknak az egyetemi életük első lépéseiben. Mentorság mellett régóta tevékenykedem a Mafihében is.

Forduljatok hozzám bátran, megpróbálok segíteni az egyetemi élet ügyes-bajos dolgaiban. Ha épp nem az egyetemen vagyok, akkor TTNy koleszban vagyok fellelhető.

grétiMezei Gréta

Sziasztok!

Gréta vagyok, harmadéves fizikushallgató, elméleti fizika szakirányon. Idén először leszek mentor, de már nagyon várom. 🙂

Szabadidőmet szeretem a barátaimmal tölteni, sétálni, felfedezni a várost, palacsintázni, de egyedül is feltalálom magam, szeretek olvasni és filmeket nézni. 🙂 Szeretem a csokit és a jó sütiket, és ezeket szeretem megosztani a barátaimmal. 😉

Bármilyen kérdésetekkel, problémátokkal bátran fordulhattok hozzám, szívesen válaszolok, segítek mindenkinek. Találkozzunk a gólyatáborban! 😀

10409568_817831711591047_6870289893758363748_n Németh Dániel

Németh Daninak hívnak, másodéves fizikus vagyok. Úgy gondolom, hogy érdemes a fizikát tanulmányozni, mert a fizika tanulása rengeteget fejleszthet a gondolkodásmódon és varázslatosabbá teheti az életünket. Én legalább is ezért választottam ezt a szakot. Bár csak a fizika nem képes a tudásszomjam kielégíteni, ezért a fizikán kívül még vannak egyéb érdeklődési területeim is. A zene is ezek közé tartozik, mert már több mint 10 éve gitározom és lassan egy éve oktatok is, ha valakinek szüksége van rá. Elméleti fizika szakirányon tanulok, legfőbb érdeklődési köreim az általános relativitáselmélet egy kis kvantummechanikával megfűszerezve, illetve a biológia fizikai oldala. Idén mentorkodom először, bár már tavaly is sokat segítettem az akkori gólyáknak.

pál leviPál Levente

Sziasztok!

Levi vagyok, szeptembertől harmadéves fizikushallgató elméleti fizika szakirányon. Gólya korom óta a TTNY-ben tengetem a napjaim mint kollégista.

Szabadidőmben szeretek focizni, olvasni, játszani, vagy szívesen nézek meséket is. Ha időm engedi, igyekszem minél több közös programon részt venni a hallgatótársaimmal (Fizikus bulik, Fizikus foci, ‘SKÜ, stb.) és nektek is ezt javasolom, mert az egyetemi élethez a tanulmányaitok sikeres folytatása mellett a barátokkal való kikapcsolódás is hozzátartozik.

Bármilyen egyetemmel, kollégiummal, tárgyakkal kapcsolatos kérdéssel bátran megkereshettek személyesen a gólyatáborban, bent az egyetemen vagy a facebookon. Addig is élvezzétek a nyarat, aztán találkozzunk a BÖFI-ben!

attilaRádl Attila

Sziasztok!

Először is szeretnék gratulálni a sikeres felvételetekhez. Rádl Attila vagyok, szeptembertől másodéves, elméleti fizikus szakirányos hallgató. Mivel én is mindössze egy éve kezdtem az egyetemet, így még frissen élnek bennem az emlékek, hogy milyen elveszett és tanácstalan voltam. Ezért is szeretnék nektek is segíteni az elmúlt év tapasztalatai alapján. Ha bármi kérdésetek, problémátok van, forduljatok hozzám bizalommal!

lillaVanó Lilla

Sziasztok! Vanó Lilla vagyok, elméleti fizikus szakirányt végeztem. Idén már harmadszor leszek mentor, így van tapasztalatom a gólyák segítésében. Nagyon szeretek mentor lenni, a gólyatáborunk után ez az egyik legjobb dolog, ami történt velem az egyetemen. Támogatást és irányt adni a gólyáknak, bevezetni őket az oly nagyon várt egyetemi életbe, mind a tanulmányok, mind a társaság terén. A fizikus társadalom néha talán különc és furcsa, de abban biztosak lehettek, hogy itt sosem fogtok unatkozni. A közösségi programokban általában részt szoktam venni, szervezőként vagy egyszerű mezei fizikusként, szóval sosem fogok eltűnni szem elől. Engem lehet bármikor nyugodtan zaklatni bármiféle kérdéssel, csak hogy érezzem a törődést, mindenre lelkesen fogok majd válaszolni. A szabadidőmben csupa olyasmit csinálok, mint akárki más, olvasok, kirándulok, moziba megyek, és nyűgös leszek, ha nem nézhetem a sorozataimat. Ezen kívül egy egészen kicsit szeleburdi vagyok, ami állandó jókedvben és mosolygásban nyilvánul meg.

gagóZsidi Gabriella

Sziasztok!

Zsidi Gabriella vagyok, de általában Gagónak szólítanak. Szeptemberben kezdem a harmadik évemet a fizika szakon, csillagász szakirányon. A szabadidőmben olvasni, kreatívkodni, vagy időnként sütni-főzni szoktam. Imádom az állatokat, ezt a környezetemben lévő kutyák és macskák is alátámaszthatják. Már régóta fuvolázom, Pesten egy szimfonikus zenekarban játszom.

Szeretném megkönnyíteni nektek az évkezdést, úgyhogy bátran forduljatok hozzám bármikor bármilyen kéréssel-kérdéssel (csillagásznak készülök, szóval éjszaka is nyugodtan kereshettek). Majd segítek a tárgyfelvételben, a beiratkozásban, eligazodni az egyetem épületeiben és még ezer másban, és értesítelek titeket a jobbnál jobb programokról (mert ezekből sem lesz hiány, a fizikusok mindig kitalálnak valamit).

Idén leszek először mentor, és már alig várom, hogy megismerjelek titeket, akár már a gólyatáborban. 🙂