Agócs Julianna

Benkovits Ádám

Sziasztok!

Benkovits Ádámnak hívnak. Másodéves hallgató vagyok biológia alapszakon és az elkövetkezendő két félévben egyike leszek azoknak az embereknek, akikre bármikor bármilyen kérdéssel kapcsolatban számíthattok. Győrből költöztem fel egy éve Budapestre, így ha valaki új még a városban, annak szívesen adok pár tippet, amik nekem is megkönnyítették az életet a fővárosban. Véleményem szerint egy nagyon segítőkész ember vagyok, így bátran forduljatok hozzám, akkor is ha esetleg nem az én szakterületemhez tartoztok.

 

 

Bohár Katinka

Bohár Katinka vagyok, másodéves biológus hallgató. A mentorkodás gondolata már a tavalyi gólyatáborban felmerült bennem, mivel Rákó hatalmas élmény volt számomra és tudtam, hogy szeretném megismételni lehetőleg újra csapattagként. Emellett motivált még, hogy mentornak lenni egy olyan különleges lehetőség, amely során egyrészt segíthetek a gólyáknak átlátni az egyetem világát, elintézni a boldogulásukhoz szükséges tanulmányi és szociális ügyeket és beilleszkedni az új környezetükbe, másrészt én is sokat tanulhatok mind a rendszerről, mind pedig saját magamról. Bízom benne, hogy sikerül nekem is annyit adnom a gólyáknak, mint amennyit én is kaptam az egész csapatomtól az elmúlt év során.

 

Codogno Borbála

Sziasztok Gólyák!

Bori vagyok, harmadéves biológus hallgató. Elsősorban szeretnék gratulálni nektek a sikeres felvételihez. Most jelentkeztem először mentornak és remélem sokatokkal már gólyatáborban megismerkedhetek. Mi mentorok leszünk azok akik az első félévetekben a segítségetekre lesznek bármilyen problémában ami az egyetemi élettel kapcsolatban (vagy akár attól függetlenül) adódik. Elsőre majd lehet bonyolultnak tűnik az egyetem, például a Neptun kezelése vagy, hogy mi is az a vizsgaidőszak, de ha bármiben elakadtok, nem értetek valamit vagy egyszerűen csak nem tudjátok hova menjetek bulizni minket kérdezhettek. Mindegy mikor és mivel kerestek fel, mi megpróbálunk majd a lehető legtöbbet segíteni, úgyhogy bátran írjatok internetes közösségi oldalakon vagy zaklassatok emailen és telefonon ha az jobban esik. 🙂

Remélem minél többen el tudtok jönni a gólya-mentor találkozókra és gólyatáborba, hogy minél előbb megismerhessünk Titeket!

 

Cseh Barnabás

Sziasztok gólyák!

Barna vagyok, másodéves biológus hallgató és idén először mentor.

Szeretnék először is gratulálni sikeres felvételitekhez, első akadály letudva, bár az igazi kihívás majd csak most fog következni.

Ahogyan azt ti is meg fogjátok tapasztalni, az egyetem hatalmas változás lesz a középiskolához képest. Egy picit más évfolyam lesztek, mint a többi, hiszen a biosz képzésnek új tanterve lett idén, amit ti fogtok megtapasztalni először. Ne féljetek, mi mentorok ott leszünk és segítünk Titeket ebben is, ahogy csak tudunk. Kérdezzetek bátran, legyen az a kérdés egyetemmel, tanulmánnyal kapcsolatos, vagy esetleg, hogy hová menjünk kiereszteni a gőzt, mi tudni fogjuk rá a választ. 😉

Forduljatok bátran hozzám problémáitokkal, nyugodtan írhattok Facebookon, hívhattok vagy személyesen is megtalálhattok. Remélem, eljöttök gólya-mentor találkozókra és a gólyatáborba, hogy jobban megismerkedjek veletek, és hogy egy hatalmas bulit csapjunk! 🙂

Fribiczer Csenge

Sziasztok Gólyácskák!

Először is, gratulálok mindenkinek a sikeres felvételihez! Kalandos napok elé néztek, mentortársaim és jómagam pedig mindannyian azon leszünk, hogy könnyedén átsegítsünk Titeket az előttetek álló akadályokon!

A nevem Csenge, jelenleg másodéves biológia BSc-s hallgató vagyok. Tavaly nagyon jó csapattal áldott meg az ég, a volt gólyatábori csapattársaim a mai napig a szoros baráti körömet alkotják, valamint a mentoraimmal, és más ott megismert emberekkel is sikerült jó kapcsolatot kialakítanom, aminek borzasztóan örülök. Ennek hála, az ELTE nem csak egy egyetemmé, sokkal inkább egy családdá vált számomra. Mentorként szeretném, ha Ti is részesülhetnétek ebben az érzésben. Szeretném, ha rengeteg szép emléket vinnétek magatokkal mind a gólyatábor, mind a közös gólyaprogramok által, amire nagyon várunk benneteket! Legyen szó közös bulizásokról, a Neptun rejtelmeiről, egyetemi ügyintézésről, kolijelentkezésről vagy albérlet keresésről, vagy hogy melyik büfében a legfinomabb a kávé a kampuszon… Egyszóval, bármilyen problémátok vagy kérdésetek adódna, vagy csak szeretnétek beszélgetni egy jót, ne habozzatok, keressetek fel bátran Facebookon vagy emailen (cassiefrewer@gmail.com), állok rendelkezésetekre! Ne féljetek, bár néha kicsit bolondnak tűnhetünk, azért nem harapunk!

Remélem, minél hamarabb megismerhetjük egymást! 🙂

 

Maczelka Hédi

Sziasztok!

Hédi vagyok, harmadéves biológus hallgató, másodjára mentor. Az egyetemi élet nagy változás a gimihez képest, teljesen természetes, hogy egy csomó kérdésetek lesz, ne féljetek feltenni őket. A TTK-n eltöltött éveim alatt sok hasznos információval gazdagodtam, így bármi problémátok akad, tanulmányi ügyekkel kapcsolatban, vagy csak simán nem találtok jó helyet a környéken a szórakozásra, esetleg beszélgetni szeretnétek, forduljatok hozzám bizalommal. Azért vagyunk, hogy segítsünk Nektek, így engem is éjjel-nappal kereshettek a Facebookon, emailen (hedi.maczelka@gmail.com), vagy személyesen.

Várom, hogy találkozzunk a gólya-mentor programokon, Rákón és az egyetem folyosóin!

Holczbauer Alíz

Sziasztok Gólyák!

Liza vagyok, másodéves biológus hallgató, először mentor.

Gratulálok a sikeres felvételihez! Ügyesek voltatok, ünnepeljetek, lazítsatok és pihenjétek ki magatokat, mert a neheze csak most jön! De ígérem, jó buli lesz! 😉

Két feladat vár Rátok, túlélni az első félévet (persze a többit sem árt) és barátokat szerezni.

Mentortársaim és én azért vagyunk, hogy ebben a kettőben segítsünk Nektek és bevezessünk Titeket az ELTE világába. Keressetek bátran, legyen szó tárgyfelvételről, bulikról, ösztöndíjakról, városnézésről, tanulásról, lelkizésről vagy hogy a kampuszon hol lehet aludni egy-két órát, ha egy átmulatott éjszaka után hősiesen bevánszorogtatok előadásra, mégis legyőz Titeket a fáradtság.

Egy éve nem gondoltam volna, de mostanra az ELTE a második otthonom, az itt megismert barátaim pedig az új családom lett. Bízom benne, Nektek is hasonló szép élményeitek lesznek egy év múlva.

Forduljatok hozzám bizalommal akar Facebookon, akár e-mailben (holczbaueraliz@gmail.com), vagy személyesen az egyetemen, ahol általában valamilyen koffeinforrás közelében találtok.

Remélem találkozunk a gólya-mentor programokon, gólyatáborban és a persze a folyosókon.

Nagy Lőrinc

Sziasztok gólyák!

Lőrinc vagyok, harmadéves biológus hallgató és másodszor mentor. Először is mindenkinek gratula a sikeres felvételihez, remélem, minél többen eljöttök majd a Geo-Bio táborba, ahol megünnepelhetünk Titeket.

Bizonyára olvastátok már, hogy mentorként én és 9 kollégám leszünk azok, akik segítenek nektek elindulni az egyetemi élet rögös útjain. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy mind a papírmunkában, mind a legjobb társaságok és bulik megtalálásában számíthattok ránk, tehát semmilyen kérdést ne tartsatok vissza egy percig sem!

Feltétlenül legyetek ott Bódvarákón és a gólya-mentor találkozókon, hogy már a beiratkozás előtt megismerhessük egymást. Addig is keressetek minket bizalommal, ha bármilyen kérdésetek felmerülne.

 

Somodi Csenge

 

Kedves gólyák!

Somodi Csenge vagyok, harmadéves biológus hallgató. Először is gratulálok a sikeres felvételihez, az első komolyabb akadályt már teljesítettétek is. 😉

Életetek egy új, izgalmas szakaszába értetek, ami elsőre ijesztőnek tűnhet, de a mi feladatunk, hogy megkönnyítsük számotokra az egyetemi életbe, közösségbe való beilleszkedést. Feladatunknak érezzük azt is, hogy továbbadjuk azokat a “misztikus” praktikákat is, amikkel jelentősen könnyebbé tehető a tanulás, vizsgázás (sokszor életmentő lehet 😃). Keressetek akármikor Facebook-on, e-mail-ben, vagy személyesen, egyetemmel kapcsolatos dologgal, bármilyen egyéni problémával, biztos vagyok benne, hogy közösen sikerül majd megoldani a felmerülő kérdéseket, akár egy alkalmas vendéglátóipari egység megfelelő helyiségében :).

Remélem mielőbb találkozunk, gyertek a gólya-mentor találkozókra, gólyatáborba, és hasonló rendezvényekre, nem fogjátok megbánni!

Ott találkozunk!😉