Biológia szakos Mentorok 2021

Dobos Petra

Sziasztok Gólyák!
Gratulálok a sikeres felvételitekhez és köszöntelek titeket az ELTE-n!

Petra vagyok, második évemet kezdem biológia szakon és először vagyok mentor.

Tudom, rendkívül nehéz időszak áll mögöttetek, de az egyetemen már jutni fog mindenkinek minden jóból bőven!
Új fejezete kezdődik az életeteknek, a mentortársaimmal pedig itt leszünk nektek, hogy segítsünk és megkönnyítsük a beilleszkedést az új helyzetbe és társaságba.
Úgyhogy egyet se féljetek, forduljatok hozzám bármilyen kéréssel, kérdéssel bizalommal!
Legyen szó tanulmányokról, közösségről – minden problémának van megoldása, maximum együtt tévedünk el az egyetemen.
Igyekszünk sok jó programot szervezni nektek, gyertek el bátran!

A kérdéseitekkel kereshettek e-mailben (dobospetra1@gmail.com), facebookon és persze élőben is.

Alig várom, hogy megismerjelek benneteket, addig is élvezzétek ki a nyarat!

 

 


Hócza Szabolcs

Sziasztok!
Hócza Szabolcs vagyok szeptembertől elsőéves mesterszakos hallgató itt az ELTE-n, és 3 év után újra mentor.
Gratulálok a sikeres felvételihez és üdvözöllek titeket az új családotokban.Életetek új mérföldkőhöz ért és én azért vagyok, hogy ebben segítselek titeket.

Nyugodtan kereshettek bármilyen problémával engem vagy bármelyik mentor társam és amiben kell rendelkezésetekre állunk.

Remélem az egyetemi élet nehézségeit majd könnyebbé, a bulis pillanatokat még szórakoztatóbbá tudjuk majd tenni nektek!

 

Hódosi Krisztina

Sziasztok Gólyák!
Gratulálok az érettségikhez, felvételhez és üdvözöllek titeket az ELTE-n!

Én Kriszti vagyok, harmadéves biológia BSc-s hallgató, de ami fontosabb, hogy a ti egyik mentorotok.

Az egyetem egy egészen más világ lesz, tele csupa jó élménnyel és izgalommal, de néha ismeretlen kérdésekkel és bizonytalansággal is. Mentorként én és mentortársaim feladata lesz, hogy átsegítsünk titeket bármiféle nehézségen és ott legyünk mellettetek, amikor szükségetek van ránk.

Ha kérdésetek akad (akármivel kapcsolatban: tanulmányokkal, egyetemi közélettel, Neptunnal, stb.), ne habozzatok megkeresni minket!

Remélem mihamarabb találkozhatunk, megismerkedhetünk mindannyiótokkal, addig is szép nyarat és vigyázzatok magatokra!

 

Horváth Máté

Sziasztok Kedves Gólyák!
Horváth Máté vagyok (inkább a Matyira hallgatok), harmadéves Biológia szakos hallgató, már másodszor mentor.

Bár már gondolom sokan megtették előttem, én is szeretnék gratulálni a felvételihez!

Ez egy nagy mérföldkő az életetekben és kicsit fellélegezhettek. Viszont most valami egészen más jön. Egyetemisták lesztek, ami főként azzal jár, hogy felnőttként kezelnek majd, új kihívások, feladatok és élmények várnak rátok, és nem fogják majd a kezeteket. De nyugi, lassan engedik el és ezt megkönnyítendő vagyunk itt mi, mentorok.

Az a dolgunk, hogy segítsünk megtalálni a helyeteket az egyetemen, beilleszkedni a közösségbe és bevezetni titeket a felsőoktatás rejtelmeibe, ennél fogva nyugodtan fordulhattok hozzám és bármelyik mentortársamhoz bizalommal, igyekszünk legjobb tudásunk szerint segítségetekre lenni.

Most viszont élvezzétek a pihenést, a bulikat (amikből az egyetemen se lesz hiány 😉) és ünnepeljetek, remélem, minél hamarabb találkozunk!

 

Kalmár Balázs

Szervusztok Gólyákok!
Mindenek előtt gratulálok a sikeres érettségihez és a felvételhez, remélem szeptemberben gond nélkül kezdhettek majd neki életetek egyik legjobb és legizgalmasabb szakaszának!

Balázs vagyok, másodéves biológus hallgató, mentor. Az én és a társaim feladata az lesz, hogy segítsünk megtalálni a helyeteket az egyetemi életben és tisztábbá tegyük számotokra a lehetőségeiteket, így bátran forduljatok hozzám, hozzánk bármivel kapcsolatban 😀

Amikor én kezdtem az ELTE-n nagyon sok segítséget kaptam az előző rendszer mentoraitól, az idei rendszerben pedig remek társaság, barátok és végtelen befogadás várt a magas szintű profizmus mellett.
Remélem át tudom majd nektek adni mindazt, amit én kaptam mentoraimtól, mentortársaimtól.

Mindaddig jó nyaralást és vigyázzatok magatokra!

 

Károlyi Dorottya

Sziasztok Gólyák!
Üdv az ELTE-n, gratulálok Nektek az érettségihez és a sikeres felvételihez!

Dorka vagyok, harmadéves biológia BSc hallgató, és immáron másodszorra mentor.

Középiskola után nagy váltás lesz az egyetem, a légkör és az elvárások is megváltoznak, de én és a mentortársaim azért vagyunk, hogy segítsünk Titeket, válaszoljunk minden felmerülő kérdésre (tanulmányi, személyes, merre van egy jó kínai büfé), útbaigazítsunk a folyosón ha eltévedtek (részemről valószínűleg együtt veszünk el…xD), és alapvetően megkönnyítsük az egyetemi beilleszkedést számotokra.

Remélem, hogy minél előbb találkozhatok mindannyiótokkal, addig is pihenjetek és vigyázzatok magatokra!

 

Maller Csaba

Sziasztok gólyák!
Először is szeretnék gratulálni a sikeres felvételihez!

Remélem már nagyon várjátok, hogy elkezdődjön az egyetemi életetek, mert biztos nagyon szeretni fogjátok.

Csabi vagyok, harmadéves biológia szakos hallgató és másodszor mentor.

Gólyakoromban nagyon sokat segítettek nekem a mentoraim, akik nagyon jó barátaim is lettek, ezért is döntöttem úgy először, és most másodszor is, hogy leadom a jelentkezésem, mert ugyanolyan jó mentor szeretnék lenni, mint amilyenek ők is voltak.
Az a feladatom a többi mentorral együtt, hogy bármilyen kérdésetekre válaszoljak az egyetemmel kapcsolatban akármilyen témában, szóval ne kíméljetek.

Igyekszünk minél jobban megkönnyíteni a beilleszkedéseteket az egyetemi életbe. Remélem sikerül sok jó programot szerveznünk nektek már nyáron és az őszi félév alatt is.

Ha bármilyen kérdésetek lenne keressetek bátran facebookon vagy a mallercsaba@student.elte.hu email címen.

 

Sasvári Péter – sasvaripeter@student.elte.hu

Sziasztok, kedves gólyák!
Először is gratulálok a sikeres felvételihez!
Most kezdődik életetek egyik legjobb időszaka!

Sasvári Péter vagyok harmadéves biológia szakos hallgató. Idén leszek másodszor mentor.

Remélem, sokan jöttök majd el az Egyetem, és az általunk szervezett programokra.
Először kicsit szokatlan lesz az új légkör, mert meg kell szoknotok, hogy mindent magatoknak kell megcsinálnotok, de ne féljetek, mert mi mentorok pont azért vagyunk, hogy segítsünk nektek.

Bármikor fordulhattok hozzánk bármilyen kérdéssel élőben vagy Facebookon is.

Addig is jó nyaralást, és vigyázzatok magatokra a nyáron!

 

Shemesh Sára

Sziasztook Gólyák!
Nagyon gratulálok, hogy sikerült az érettségi és végre egyetemisták lettetek! Én Shemesh Sári vagyok, másodéves biosz szakos hallgató, idén én is a mentorotok leszek.

Nagy lépés a gimis éveket befejezni és egy új fejezetet kezdeni, így mi mindent megteszünk azért, hogy megkönnyítsük ezt a váltást. Szuper évek következnek, amik néhány kihívást is hoznak majd magukkal. Lelkesen várom kérdéseiteket, hiszen nem könnyű gólyának lenni! Bátran írjatok Facebookon, vagy keressetek meg a folyosókon, szívesen segítek, amiben csak tudok.

Remélem sokatokkal megismerjük majd egymást.

Addig is puszi😘

 

Szolnoki Fanni

Sziasztok gólyák!
Fanni vagyok, másodéves biológia szakos hallgató.

Tavaly, amikor én is gólyaként bekerültem az egyetemre, minden online zajlott, sok új kihívással és megoldandó feladattal találtam magam szembe. Szerencsére ott voltak a mentoraim, akik mindig rendelkezésemre álltak és igyekeztek minden kérdésemre választ adni. Remélem idén én is így tudok segíteni nektek, mint ahogy ők tették.

Bizalommal keressetek Facebookon vagy akár emailben is bármivel kapcsolatban. Csak bátran, sosincs rossz kérdés.

Gyertek gólya-mentor talikra és gólyatáborba is, mert mindig jó, ha úgy ülsz be első héten előadásokra, hogy már vannak ismerős arcok.

További kellemes nyarat!

 

Tóth Katalin

Sziasztok Gólyák! 
Üdvözöllek titeket a TTK-n! Gratulálok nektek az érettségin elért eredményekhez.

Több mint egy év után most lehetőségünk lesz visszaülni az iskolapadokba, előadóterembe vagy éppen bemenni a laborba. Ez a váltás amúgy is nagyon nehéz szokott lenni, hát még egy év online térben töltött év után.

Ezen a kicsit rögös úton én, és a többi mentortársam fog elkísérni.
Ha bármiben segítségetekre tudok lenni keressetek meg bizalommal, mert az egyik első dolog amit itt az egyetemen megtanultam:

 ,, Nincsen rossz kérdés, csak fel nem tett”