Környtanos mentorok 2008

Békés Anita
Szervusz Új Jövevény!
Anita vagyok, de ha már foglalt ez a név a telefonkönyvedben, akkor a Nitti, Nita is megteszi… Másodévesen a környezettan és földrajz tanári szakirányon tevékenykedem, valamint a KCSSK lakója vagyok. Nagyon szeretem a sportokat… ma már csak inkább nézni, de szurkolásban tényleg az élen állok. Másik nagy szenvedélyem a gyermekfelügyelet (valahol én is az vagyok)… így érthető módon egy játékboltban töltöm ”szabadidőmet”; valamint zenélek, mozizok, megszállottan koncertekre járok, és a kirándulgatás sem maradhat ki a hétvégi programokból. Iskolai előmeneteled segítése mellett, szeretnék időt szánni a suli utáni programokra is, hogy jobban megismerhessük egymást, így majd biztosan jól együtt tudunk működni. De remélem, előtte még találkozunk a gólyatáborban!
Szép nyarat,
Nitt
Benyó Marcell
Hali mindenkinek!Nagyon régóta érdekel a meteorológia, az éghajlat és klímaváltozás, ezért is jelentkeztem az ELTE TTK Környezettan BSc szakjára. Bevallom először féltem, hogy kicsit “szürke és unalmas” lesz a társaság, de már az első héten rájöttem hogy milyen színes, vidám és összetartó szak vagyunk. Remélem ezt ti is tapasztalni fogjátok, ennek létrehozásában mi, mentorok is nagyon sokat igyekszünk majd segíteni.
Magamról röviden annyit, hogy Budapesten lakom, Óbudán a III. kerületben, szeretek úszni, futni, télen snowboardozom (már lassan 5 éve), nyáron wakeboardozni szoktam, emellett nagy álmom egy egyetemi ttk-s (környtanos) vizipipa-klub létrehozása, mivel magam is nagy hódolója vagyok ennek a szenvedélynek, ehhez várok majd lelkes önkénteseket:-D
jajóhátperszebulipartyzpjégkertmorrissonskuplunghaverokcsocsóbiliárdsziget…csak
ez így egy kicsit sűrű…:-D

Remélem találkozunk a gólyatáborban!!!
benji

Berta Márton
Sziasztok!
Marci vagyok, első (mire ez kikerül a lapra, másod) éves környtanos hallgató, szeretek utazgatni, új helyeken járni, korizni, biciklizni, és ha épp eljutok, akkor szeretek még búvárkodni, síelni, gólyatáborba menni, és időnként sört inni. Legyetek a gólyáim!
Hamow Kamirán Áron
Sziasztok, teljes nevem Hamow Kamirán Áron, de általában csak Kamiránnak vagy Kaminak hívnak. Mentor és a szakterület hallgatói képviselője vagyok, jelenleg harmad éves környezettan BSc-s, geológia szakirányon. Én vagyok a szak tanulmányi mindenese, ha tanulmányaitokkal kapcsolatos problémáitok vannak forduljatok hozzám bizalommal. Ennyit a hivatalos dolgokról. Szeretek bulizni, társasági ember vagyok, nem vetem meg az alkoholok különböző formáit és a szép lányokat sem. Szeretek kirándulni, sokat beszélni, másokért tevékenykedni, biciklizni, ásványokat gyűjteni, tanítani, illetve rendszeresen írok a kari újságunkba a Tétékás Nyúzba, szal van egy írói vénám is, de bölcsészek kíméljenek. Tavaly is voltam mentor, az hagyján hogy szakmailag felkészült vagyok, de igyekszem majd sok programot szervezni nektek, ahol megismerhetitek jobban a többi környtanost, meg TTK-st és fergetegesen jókat bulizhattok. Örülök, hogy ide kerültetek, jó hely ez a kar, és az emberek is jó fejek, főleg hogy mostmár ti is itt vagytok. Ha beszélgetni támad kedvetek, kérdésetek van, akkor vegyetek fel MSN-en az andune88 kukac hotmail pont com címmel, vagy írjatok e-mailt a kamiran kukac ttkhok pont elte pont hu címre. Elköszönésképpen csak annyit mondok, amit majdani egyik kedvenc tanárotoktól is sokat fogtok hallani:
Jó szerencsét!
Király Csilla
Király Csilla vagyok, környezettan BSc szakos hallgató. Hobbijaim közé tartozik a falmászás, bicajtúrák és kirándulások, ultimate frisbee, valamint a tánc. Nagyon szeretek bulizni (svábtánc tanár is vagyok :-D), vidám, mosolygós természetű kiscsaj vagyok 🙂 . A gólyák bármikor számíthatnak a segítségemre, legyen az lelki panasz, vagy esetleg tanulmányi ügyek.
Kump Edina
Szia!
Edi vagyok, negyedéves környezettudományi hallgató, idén harmadszorra leszek mentor, önkéntesként tagja vagyok az ELTE Környezettudományi Klubnak.
Régebben síeltem, karatéztam, balettoztam, úsztam futottam, ma már csak úszni járok el és ha jó az idő akkor futni. Imádok olvasni, tv-t ritkán nézek, ugyanakkor msn-n gyakran megtalálható vagyok. Zenében majdnem mindent szeretek, így simán összefuthatunk egy dizsiben, vagy rockkoncerten is: ha látsz egy lányt farmerban és topban aki rázza a haját az vagyok én :).
Ha szeretnél velem kicsit jobban megismerkedni, vegyél fel msn-n: maszka kukac citromail pont hu, ha beszélgetni nem szeretnél csak néhány kérdésed lenne, írj nyugodtan mailt: kumpedina kukac gmail pont com.
Remélem találkozunk a gólyatáborban!
Edi
Kurcz Regina
Sziasztok!Örülök, hogy itt vagytok köztünk és olvassátok a honlapunkat! Biztosak lehettek benne, nem bánjátok meg, hogy a környezettan szakot választottátok. Itt nagyon erős az összetartás, vidám a hangulat és a felsőbbévesek segítőkészek (néha szükség is lesz rájuk és gólyatársaitokra is!) Igen fontosnak tartom, hogy a csoporttársaitokkal jó kapcsolatot alakítsatok ki, szükségetek van egymásra! Ez egyetem, itt neked kell intézni mindent, nincs osztályfőnök aki megcsinálja az órarended!!! Mi mentorok ezért vagyunk, segítünk belerázódni a dolgokba.
Kicsit magamról: Másodéves környezettan BSc-s hallgató vagyok, és nagyon szeretem. Igaz, másfél évig biológusra jártam, de számomra az az út nem vált be. Egyetem mellett a szabadidőmben az ékszer balett táncegyüttes-ben táncolok. Sok fellépésünk van a Bábszínházban, www.ekszerbalett.hu egy kis reklám :P. Na és igen, vannak bulik az egyetemen is, és a zp is közel van. Erről nem is mondok többet, majd úgyis megízlelitek az életet itt.

Gyertek a gólyatáborba, Bódvarákóra! Szerintem kihagyhatatlan, örök emlék. Remélem már ott sokatokkal meg fogok ismerkedni!

Regi

László Dávid
Sziasztok!A környezettan, környezetvédelem, és az ezekkel kapcsolatos dolgok közel állnak a szívemhez, ezért is jelentkeztem erre a szakra. Viszont nem csak ebből áll az élet, pár évig versenytáncoltam, most pedig a paintball-nak igyekszem egy kis időt szentelni néha. Mindezeket Székesfehérváron
művelem, ahol persze rendszeresen bulizgatunk a haverokkal is. Ebből persze az egyetemen sincs hiány, sokszor nehéz abbahagyni a hülyéskedést, poénkodást, és komolyan venni a tanulást. Nyugisabb pillanatokban beülünk ide-oda, dumálgatunk, vagy épp focimeccsen vagyunk, motorversenyen izgulunk Talmáért megint csak az ismerősökkel. Ezekre, és bármilyen jó ötletre vevő vagyok mindig! 😉
Gólyatáborban, beiratkozáson remélem találkozunk!
Dávid

Pozsonyi Alexsandra
Sziasztok!Alexsandra vagyok 3. évemet kezdem környezettan BSc szakon, környezetkutató szakirányon. 2. éve leszek mentor. Nagyon szeretem csinálni:) Nagyon sok embert tud így megismerni az ember és segíteni nekik, megosztani velük a tapasztalatokat. Idén már képviselőnek is megválasztottak a hallgatói önkormányzatba, így ősztől már ott is képviselhetem a szakunk hallgatóit.
Nagyon szeretek beszélgetni, ismerkedni. Egy nagy álmom, hogy stylist lehessek és ehhez fűződik a legfőbb hobbim: szeretek vásárolni, nézelődni, de nem ez a legfőbb cél az életemben.

Remélem sokat tudok majd segíteni!!!

Semperger István
Sziasztok!Semperger István vagyok, a barátaimnak (meg amúgy is) Sempi. Harmadéves környezettanos vagyok, geológus szakon, de nem csak a kavicsmatatókat várom! (Mielőtt elfelejtem: MSN-címem is van, mégpedig az, hogy  mynamesibond 007 hu:)

Mindenki szeret és imád, legalább is ébredés előtt mindig erről álmodom… valójában kicsit olyan vagyok, mint Dr. House, de csak azokkal, akiket nem kedvelek – a gólyáimért viszont élek-halok;) Ezt a tavalyiak is bizonyíthatják… ha merik:)

Tanulás mellett szeretek focizni és kirándulni – ha ez utóbbi jellemző Rád, az általam szervezett rendszeres túrák remélem elég indokot adnak arra, hogy engem válassz. Amúgy leszámítva ezeket a dolgokat, nem vagyok túl bulizós, vagyis de, de én a ritkábban szervezek, de akkor hatalmasat elv híve vagyok. Hidd el, megérik;)

Tanulmányaid során főleg az ásványtanos, ásvány-és kőzetfelismeréses, földfizikai tárgyakban tudok majd segíteni – már ha szükséged lesz rá. Reméljük, nem 😉

Taligás Tímea
Sziasztok!Timi vagyok, harmadéves környezettanos, környezetkutató, kis kémiás beütéssel 🙂 Másodszor leszek mentor, ezen kívül a suliújságnál dolgozgatok (a Kultur melléklet a szívem csücske), és minden Nemzeti Parkos túrán ott vagyok. Igazából mindenbe belekóstolok picit, ha problémád van nyugodtan fordulhatsz hozzám.
Szeretnék egy összetartó kis csapatot (belőletek;), és egy ütős mentorgárdát, akikre számíthattok (ez szerintem össze is jött). Néha összejöveteleket, bulikat, közös programot…
Amit még szeretek: Japán, anime, Afrika, filmek, történelem, anatómia, úszás, foci, röpi, görkori, sí, állatok (roti:D), rajzolni, olvasni, de leginkább nyüzsögni;)
Remélem találkozunk (vagy már találkoztunk :-D) Bódvarákón!