A mentorkoordinátorral készült inerjú hangfelvétele megsemmisült. Vidéki látogatásának első órái azzal teltek, hogy írásban válaszolhatott újra az összes kérdésre. Tisztelet a Nyúz-os kollegináknak, akik ezt türelemmel kivárták. A plakátok elkészültek, de… Mivel nem kifutóra kértem a nyomtatást, ezért fehér szegélyes lett a keret. Esti móka: egyesével vagdosom majd lefele. Szerencsére első körben csak 30-at kértem.
Érkeznek már a jelentkezések, ma délelőtt a jubilleumi 10., pedig se plakát, se infó levél, se nyúz hírdetés nem ment még ki. Mi lesz itt a hétfői durva hírdetésözön után?!
Tegnap elég jól sikerült a HÖK-ös összetartás a KCSSK-ban, ahol a vetélkedő egyik felelőseként élesben is kipróbálhattam pár ötelemet, amit a tréningek során is elsütnék. Köszönet Ákosnak a segítségért (illetve a Évinek és Brizsunak a közreműködésért).
Egyéb szívfájdalom: Pont a matek az egyetlen szak, amelyiktől még mindig nem kaptam egy mentorsági tapasztalat beszámolót sem:(
Egyéb Öröm: Keresztapám házipálinkája. MOST!:)